Az EU által bevezetett EES hatálya alá azok a nem uniós állampolgárok tartoznak, akik rövid távú tartózkodás céljából az EES-t használó európai országok valamelyikébe utaznak, és
- rövid távú tartózkodásra jogosító vízummal rendelkeznek, vagy
- nincs szükségük vízumra ahhoz, hogy bármely 180 napos időszakon belül legfeljebb 90 napig az érintett ország(ok)ban tartózkodhassanak.
Az érintett személyek úti okmányának adatait és egyéb személyes adatait, valamint a be- és kilépésük időpontját rögzítik, majd betáplálják a rendszerbe. Ez az eljárás megkönnyíti a határátlépést.
Ha valaki túllépi az EES-t használó európai országokban engedélyezett tartózkodási időtartamot, a rendszer ezt észleli, és rögzíti ezt az információt.
Amennyiben a hatóságok megtagadják valakitől a beléptetést, a rendszer ezt az információt is rögzíti.
A bármely 180 napos időszakban 90 napot kitevő időtartamot egyetlen időtartamként számítják ki az EES-t működtető összes tagállam vonatkozásában.
- Korszerűsíti a határigazgatást az EES-t használó európai országok között azáltal, hogy elektronikusan rögzíti a nem uniós állampolgárok be- és kilépéseit az adott országból, illetve azt, ha a beléptetésüket megtagadják.
- Hatékonyabbá teszi a határforgalom-ellenőrzést, ami az utazók számára is felgyorsítja és kényelmesebbé teszi a határátkelést.
- Biometrikus adatok gyűjtése révén eredményesen fellép a személyazonossággal való visszaélés ellen.
- Javítja a biztonságot az EU-n belül.
- A személyazonosság ellenőrzésének hatékony eszközeként segíti a terrorizmus és a súlyos szervezett bűnözés elleni küzdelmet.
A nem uniós állampolgárok többsége esetében az EES:
- pontos tájékoztatást ad az utazóknak arról, hogy legfeljebb mennyi ideig tartózkodhatnak összesen az EES-t használó európai országok területén;
- kiváltja az útlevélbélyegzés szükségességét (bizonyos kivételekkel);
- fokozatosan csökkenti azt a várakozási időt, amelyet az utasoknak az útlevél-ellenőrzésre kell fordítaniuk, mivel – útlevél-ellenőrzést végző tisztviselők felügyelete melletti – automatizált határellenőrzést vezet be (amennyiben az adott határátkelőhelyen van ilyen).
Az EES megkönnyíti azoknak az azonosítását, akik:
- az engedélyezettnél hosszabb ideig tartózkodtak az országban (túltartózkodók);
- hamis személyazonosságot vagy hamis útlevelet használnak;
- nem jogosultak belépni az EES-t használó európai országokba.
Az EES segít tehát azonosítani a terroristákat, a bűnözőket, a gyanúsítottakat és a bűncselekmények áldozatait.
Az EES különböző biometrikus azonosítókat tárol attól függően, hogy az érintett nem uniós állampolgárnak szüksége van-e rövid távú tartózkodásra jogosító vízumra.
- Szüksége van Önnek rövid távú tartózkodásra jogosító vízumra ahhoz, hogy az EES-t használó európai országok valamelyikébe utazzon?
Ha igen, a rendszer csak az Ön arcképmását fogja tárolni (az Ön ujjnyomatait már a vízumkérelem benyújtásakor rögzítették).
- Nincs szüksége vízumra?
Ebben az esetben a rendszer négy ujjnyomatát és az arcképmását fogja tárolni.
Jelenleg a 12 év alatti gyermekek ujjnyomatait nem rögzítik, még akkor sem, ha az EES hatálya alá tartoznak.
A biometrikus adatok használata megbízható módszer:
- az utazók pontos azonosítására, így jelentősen csökkenteni lehet a téves személyazonosság, a megkülönböztetés és az etnikai alapú profilalkotás eseteit;
- a már a schengeni térség területén tartózkodó, okmányokkal nem rendelkező személyek (irreguláris migránsok) azonosítására;
- a jóhiszemű utazók be- és kilépési adatainak egyeztetésére.
A biometrikus adatok az EES-t használó európai országokban növelhetik a biztonságot azáltal, hogy:
- megakadályozzák, hogy gyermekek eltűnjenek vagy emberkereskedelem áldozatává váljanak;
- csökkentik a téves elfogások és letartóztatások kockázatát;
- segítik a súlyos bűncselekmények és a terrorizmus elleni küzdelmet.
Bár a biometrikus adatok gyűjtése hatással lehet az utazók magánéletére, az EES által használt technológia biztosítja az emberek alapvető jogainak védelmét.
Az EES-t használó európai országok dönthetnek úgy, hogy még jobban automatizálják folyamataikat. Az automatizálás azt jelenti, hogy a nem uniós állampolgárok ún. „önkiszolgáló rendszert” vehetnek igénybe a határokon való átkeléskor. Azokon a határátkelőhelyen, ahol már használatban van, az önkiszolgáló rendszer segítségével Ön:
- nyilvántartásba tudja vetetni magát;
- ellenőrizheti, hogy az adatai még mindig szerepelnek-e az EES-ben, és ha nem,
- feltöltheti az adatait, így az útlevél-ellenőrző szervek munkatársainak már csak ellenőrizniük kell azokat.
Az önkiszolgáló rendszer használata után máris mehet útlevél-ellenőrzésre. Ekkorra az ellenőrzést végző tisztviselő már megkapta a következőket:
- az önkiszolgáló rendszerből származó információk (ideértve a más adatbázisok lekérdezésével végzett ellenőrzéseket is);
- az Ön személyazonosságának megerősítése;
- az Ön tartózkodásának hátralévő időtartama.
Az útlevél-ellenőrző tisztviselő további kérdéseket tehet fel, mielőtt eldönti, hogy engedélyezi-e az Ön belépését az ország területére vagy sem.
Ez az önkiszolgáló rendszer, vagyis az adatoknak az előre történő megadása csökkenteni fogja a sorban állást a határátkelőhelyeken. Az automatizálás szükségtelenné teszi az időigényes manuális ellenőrzést.
Önnek biometrikus útlevélre van szüksége – vagyis olyan útlevélre, amely el van látva egy, az okmány kérelmezésekor Öntől begyűjtött biometrikus adatokat tartalmazó chippel.
Ha Önnek nincs biometrikus útlevele, nem fogja tudni használni az önkiszolgáló rendszert.
Nem, nincs. Érvényes úti okmánnyal – mely akár biometrikus, akár nem – Ön beléphet ezekbe az országokba, ha minden más belépési feltétel teljesül.
Csak akkor van szüksége biometrikus útlevélre, ha igénybe kívánja venni az útlevél-ellenőrzés felgyorsítására szolgáló automatizált módszert (az ún. „önkiszolgáló rendszert”), amely bizonyos határátkelőhelyeken rendelkezésre áll.
Általánosságban az uniós országok elfogadják az úti okmányok többségét, köztük a nem biometrikus útleveleket is.
Nem. Csak azért, mert nincs biometrikus útlevele, nem tagadhatják meg Öntől a beutazást. Az EES-t működtető európai országok a biometrikus és a nem biometrikus úti okmányokat egyaránt elfogadják, feltéve, hogy azok érvényesek.
A tagállamok elfogadják az úti okmányok többségét, köztük a nem biometrikus útleveleket is.
Családtagnak minősülnek a következő személyek:
- a házastárs – az azonos nemű házastárs is, amint azt az Európai Unió Bírósága a C-673/16. sz. Coman-ügyben hozott ítéletében tisztázta;
- a bejegyzett élettárs (ha az érintett állam a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekinti);
- a 21 évesnél fiatalabb vagy eltartott egyenes ági leszármazottak, valamint a házastárs vagy a bejegyzett élettárs egyenes ági leszármazottai;
- az eltartott egyenes ági felmenők, valamint a házastárs vagy a bejegyzett élettárs eltartott egyenes ági felmenői.
Az EES általános adatmegőrzési szabályai (lásd az adatmegőrzésről szóló szakaszt) és az automatizált kalkulátor nem alkalmazandók Önre, ha teljesíti az alábbi feltételeket:
1. Ön uniós polgár családtagja és a 2004/38/EK irányelv hatálya alá tartozik, vagy pedig Izland, Liechtenstein, Norvégia vagy Svájc állampolgárának a családtagja (e négy ország állampolgárai az uniós polgárokéval egyenértékű jogokat élveznek a szabad mozgás tekintetében).
Fontos: ez csak a fent említett országok állampolgárainak az állampolgárságuktól eltérő országba utazó vagy ott tartózkodó családtagjaira vonatkozik.
2. Önnek nincs a 2004/38/EK irányelv szerinti tartózkodási kártyája vagy az 1030/2002/EK rendelet szerinti tartózkodási engedélye.
1. példa
Ön 17 éves amerikai állampolgár, New Yorkban él, és az édesapja német állampolgár. Meg szeretné látogatni az apját, aki nem Németországban, hanem Spanyolországban él.
Ebben az esetben Önt az EES-ben családtagként fogják regisztrálni. Az adatmegőrzési szabályoknak egy része fog vonatkozni Önre, az automatizált kalkulátor pedig nem.
2. példa:
Ön amerikai állampolgár, New Yorkban él. Házastársa Franciaországban élő francia állampolgár, és Ön meg szeretné látogatni őt ott.
Ebben az esetben Önt az EES-ben nem családtagként, hanem rendszeres utazóként fogják regisztrálni. Az Ön esetében alkalmazni kell az általános adatmegőrzési szabályokat és az automatizált kalkulátort.
Az Egyesült Királyság azon állampolgárai és családtagjaik, akik a kilépésről rendelkező megállapodás kedvezményezettjei, csak akkor mentesülnek az EES-ben való regisztráció alól, ha rendelkeznek az alábbi tartózkodási okmányok valamelyikével:
a) érvényes tartózkodási okmány, melyet a kilépésről rendelkező megállapodás szerinti fogadó tagállam állított ki a számukra;
b) érvényes tartózkodási okmány, melyet a kilépésről rendelkező megállapodás szerinti munkavállalási tagállam állított ki a számukra mint határ menti ingázók számára;
c) érvényes különleges átmeneti tartózkodási okmány, melyet a kilépésről rendelkező megállapodás szerinti fogadó tagállam állított ki a számukra; vagy
d) egy meghatározott érvényes tartózkodási engedély.
A kilépésről szóló megállapodás azon kedvezményezettjeit, akik nem rendelkeznek a fenti dokumentumok egyikével sem, regisztrálni fogják az EES-ben. Később kérhetik az adataik törlését vagy módosítását a rendszerben, ha bizonyítani tudják, hogy rendelkeznek a fenti dokumentumok valamelyikével.
Ha szeretne többet tudni arról, hogyan kell alkalmazni az EES-t a kilépésről rendelkező megállapodás kedvezményezettjeire, kérjük, tanulmányozza ezeket a gyakran feltett kérdéseket.
Ha Ön számára engedélyezték a nemzeti könnyítési programban való részvételt, az adott ország útlevél-ellenőrzést végző tisztviselőinek adott esetben nem kell ellenőrizniük a következőket:
- az Ön indulási helye és úti célja;
- a tervezett tartózkodásának célja és szükség esetén a megfelelő igazoló dokumentumok;
- a megfelelő anyagi fedezet megléte a tervezett tartózkodásának időtartamára és céljára, illetve a származási országba való visszatéréshez vagy egy harmadik országba való továbbutazáshoz (vagy képesség ezen anyagi fedezet jogszerű megszerzésére).
Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) értelmében a „célhoz kötöttség” az a követelmény, miszerint a személyes adatok gyűjtésének meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból kell történnie, és nem szabad az ilyen adatokat az említett célokkal összeegyeztethetetlen módon kezelni. Az EES megfelel ennek az elvnek és más adatvédelmi elveknek – köztük a beépített adatvédelem és az alapértelmezett adatvédelem elvének – is, valamint a szükségesség, az arányosság és az adatminőség követelményeinek.
A rendszer olyan biztosítékokat tartalmaz, amelyek biztosítják az utazók számára a magánélet és személyes adatok védelmére vonatkozó jogaik érvényesülését. Személyes adataikat csak a szükséges ideig és arra a célra tárolják az EES-ben, amelyre azokat gyűjtötték.
Tájékozódjon részletesebben a biometrikus adatokról és az EES-ben tárolt adatokról.
Az EES-en kívül az EU három fő központosított információs rendszert működtet jelenleg, amelyek a határai védelmét szolgálják:
- Schengeni Információs Rendszer (SIS)
- Vízuminformációs Rendszer (VIS)
- Európai menekültügyi ujjnyomat-azonosító rendszer (EURODAC)
Ez a három rendszer kiegészíti egymást, és – a SIS kivételével – elsősorban a nem uniós állampolgárokra irányulnak. Emellett segítik a nemzeti hatóságokat a bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben.
Az EES-t követően várhatóan egy negyedik központosított információs rendszer, az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer (ETIAS) is hamarosan megkezdi működését, amely a vízummentességet élvező harmadik országbeli állampolgárokra irányul majd. A Vízuminformációs Rendszerrel ellentétben (amely a schengeni vízumokra vonatkozó információkat tartalmazza) az ETIAS azoknak a nem uniós állampolgároknak az utazási engedélyével kapcsolatos információkat fogja tartalmazni, akik vízummentesen beutazhatnak az ETIAS-t végrehajtó 30 európai országba.
Az EES és a fent említett eszközök meg fognak felelni az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitás keretfeltételeinek. Így még könnyebb lesz majd megfelelően azonosítani azokat a személyeket, akiknek az adatait ezekben az informatikai rendszerekben tárolják, még inkább segítve ezzel a személyazonossággal való visszaélés elleni küzdelmet.
A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 26. cikke és az (EU) 2017/2226 rendelet 13. cikkének (3) bekezdése értelmében a fuvarozóknak az utasok beszállítása előtt ellenőrizniük kell, hogy:
- azok a nem uniós állampolgárok, akik csak rövid távú tartózkodásra jogosító vízummal utazhatnak be a célország területére, rendelkeznek ilyen vízummal;
- ezek az utasok még nem merítették ki a vízumuk által engedélyezett beutazások számát.
Mivel az EES működésbe lépésével meg fog szűnni az útlevelek lebélyegzése, a fuvarozóknak online felületen kell majd elvégezniük a szükséges ellenőrzéseket.
Ha ezzel kapcsolatban szeretne részletesebben tájékozódni, kérjük, tanulmányozza a fuvarozók számára összeállított gyakran feltett kérdéseket.